Az eddigieknél nagyobb pontossággal mérő, hordozható FTIR analizátort fejlesztett ki a finn gyártó, a GASMET. GT5000 Terra néven érhető el ez a kezelhető mérettel rendelkező, mégis robosztus készülék, mely mindösszesen 9,4 kg.

A nagy pontosság mellett a kimutathatósági limit is az eddigieknél is alacsonyabb. A készülék 50 komponens együttes elemzésére képes. A rendszer könnyen felkonfigurálható új komponensek mérésére, hardware-es módosítások nélkül. Továbbá az összes mérés ugyanabból a spektrumból származik, van lehetőség korábbi mérések spektrumát visszatölteni, és új komponens detektálási helyét megkeresni. A gyártó spektrumkönyvtára 300 gázt ölel fel, melyek közül bármelyik felkonfigurálható az eszközre.

Hordozható eszköz lévén a gyártó törekedett a lehető legegyszerűbb módon történő mérésindításra – lévén az eszköz terepi használtra lett kifejlesztve – így a felfűtés a lehető legrövidebb idő alatt megtörténik, illetve napi egy nitrogénnel felvett háttérspektrum elkészítése után mérésre kész az eszköz

A belső pumpának köszönhetően külső mintaelőkészítő egység nem szükséges a működtetéséhez. Emellett az eszköz IP54 védelemmel rendelkezik, azaz cseppálló.

A készülék vezeték nélküli (WiFi, Bluetooth) kommunikcióra képek a Calcmet szoftverrel, melynek köszönhetően a készülék a szoftveren keresztül vezérelhető, illetve a mért értékek egy kattintással elérhetőek, illetve tárolhatóak.

A készülékről ide kattintva érhető el további információ, illetve figyelembe ajánlanánk a gyártó honlapját.