június 3.án elutaztunk György Ildi ballagására, miután megkaptuk a kicsengető kártyát.

Erdőszentgyörgyi iskolában nagy volt a felhajtás és jó sokan összegyűltünk. Három osztály is ballagott igy a sok rokon, barátok megtöltötték a tornatermet hiszen az eső miatt ide kényszerültünk be.

Ildikó – aki orvosnak készül J – 9,33 as médiáért kitüntetést is kapott!

A ballagásra sikerült elvinni a Gyermekotthon gyermekeit, Györgyi testvéreit is.  Mindenki nem tudott eljönni hiszen a házban maradt nevelőnek segíteni is kellett, hiszen a ballagás után a rokonokat ebédre hívták. A Flowell-es 7 személyes kocsiban jó sokan elfértünk, de így is vagy háromszor kellett fordulni Erdőszentgyörgy és Havadtő között. J

Havadtőn nagy ebéd várt minket hála Manyinak és a segítőknek. Pincérből akik feltálaltak az asztalnál jó sok volt (nagyobb lányok a házból ! )

Ebéd után beszélgetés, fényképezés……jó kedv nevetés. Délután hazaindultunk, de még útba ejtettük Széket  ahol Dániel Pista barátomnál jártunk.

 

Havadtőn megint akadt néhány mosolygós kép!